Külföldön is biztonságban!

Külföldön is biztonságban!

A KidFit okosóra nem csak a hazai terepen jelent nagy előnyt, hanem bizony külföldön is épp ugyanazokkal a funkciókkal és előnyökkel rendelkezik, mint itthon.  

Történt ugyanis, hogy kirándulást szerveztem az osztályomnak Bécsbe, de az én figyelemkapacitásom is véges, hiszen ugyanolyan ember vagyok, mint bárki más. Indulás előtt, reggel 6-kor az egyik szülő, Marcsi édesanyja korábban érkezett a Picurral – 8 éves, imádni való leányzó -, és megkért, hogy hadd párosítsa a telefonomat egy gyermek karórával.

Hogyan használhatom az alkalmazást?

Ezután elmagyarázta, hogy hogyan használjam a telefonomra letöltött alkalmazást és mire figyeljek. Biztosított róla, hogy nem lesz gond Marcsival, de ő túl aggódós és jobb félni, mint megijedni. Szülőként én is megértettem, így alkalmazkodtam a szituációhoz. Bécsben fantasztikusan érezték magukat a gyerekek! Összevissza hancúroztak, boldogan használtak minden közteret és estek neki minden vadkacsának a park melletti tónál.

A történelmi beszámolókat nehezen követték, csak a csillogó szemű és tudásra szomjazó keménymagja volt hajlandó csendben figyelni. Miután elhagytuk a Prátert, vettem észre, hogy Marcsi már nincs velünk. Egyébként is halkabb modorú, csendes kislány, de mindig meg tud lepni. Azonnal felszólítottam a tanársereget a megkeresésére, míg egy tanárt a diáksággal hagytam a parkban szabad programra.

Hol van Marcsi? Majd az alkalamzás megmondja

Visszamentem a Práterhez, de sehol sem láttam – ekkor eszembe jutott, hogy rajta van a karóra, teszteljük le azt az alkalmazást! Ugyanekkor szintén észhez kaptam, hogy feltöltő kártyás telefonomon csak egy ezres van – mi pedig nem a magyar hálózaton vagyunk épp, hanem valamilyen osztrák megfelelőjén. Kicsit kétségbeestem, de úgy voltam vele, hogy egy próbát megér. Megnyitottam az alkalmazást, hogy megkeressem a koordinátáit, és meglepődve láttam, hogy Marcsi valahol körülöttem van a tömegben, 100 m-en belül. Hiába néztem körül, mentem körbe többször, nem találtam.

Kipróbáltam a hívás funkciót, bár biztos voltam benne, hogy pénz hiányában nem fogom tudni felhívni már, és nem fogja tudni felvenni. Ez a picike kis, aranyos csoda mégis működött, sőt Marcsi, a kis okostojás fel is vette! Csak annyit értettem ki a szavaiból, hogy vattacukor. A közelben volt egy vattacukros, és valóban: Marcsi ott állt a várakozó tömegben, szőke hajkoronája kilógott a tömegből; hiszen ő csak egy vattacukrot szeretett volna venni Bécsben.

Blog ajánló

Milyen kütyüt válasszunk karácsonyi ajándéknak?

Milyen kütyüt válasszunk karácsonyi ajándéknak?

A karácsony közeledtével egyre több olyan cikkel találkozunk,...
Elolvasom
Karácsonyi versek gyűjteménye

Karácsonyi versek gyűjteménye

Emlékszem mikor még én kisgyerek voltam és nagyon vártam...
Elolvasom
A karácsony hagyománya

A karácsony hagyománya

A karácsony a szeretet ünnepe, amely a családi összetartozásról...
Elolvasom
Vásárolj időben, kerüld el a tömeget

Vásárolj időben, kerüld el a tömeget

Tapasztalataink szerint az emberek alapvetően nem szeretnek...
Elolvasom

GYIK ajánló

Karácsonyi KidFit GPS okosóra nyereményjáték – Nyereményjáték szabályzat

Karácsonyi KidFit GPS okosóra nyereményjáték – Nyereményjáték szabályzat

Karácsonyi nyereményjátékot hirdetünk, amelynek nyereménye...
Elolvasom
Bluetooth Sapka – Telefon és zene fagyos időkre!

Bluetooth Sapka – Telefon és zene fagyos időkre!

A BlueTooth Sapka segítségével télen is azonnal felveheted...
Elolvasom
Tudtad, hogy a Google Maps rendelkezik sípálya térképekkel?

Tudtad, hogy a Google Maps rendelkezik sípálya térképekkel?

A legtöbben nem is tudják, hogy mennyire összetett szolgáltatást...
Elolvasom
Külföldön síeltek és féltek a roaming díjaktók? Nem kell!

Külföldön síeltek és féltek a roaming díjaktók? Nem kell!

Már több ízben írtunk arról, hogy milyen SIM kártyát...
Elolvasom